NAPRAKÉSZ KÖNYVELÉS

Vállaljuk társas vállalkozások naprakész könyvelését

Az egyik általam könyvelt cég kapcsán megismerkedtem egy új könyvelő programmal, melyre az üzleti elgondolásaimat alapozom. Előnyei:

a program nem csak könyvelésre szolgál. Egyben számlázó és készletnyilvántartó program is.

A programban kiállított számlák azonnal megjelennek a könyvelésben (könyvelői jóváhagyás után lesznek lekönyvelve), ugyanakkor a más programmal kiállított számlák importálhatóak.

Lehetőség van a programba beszkennelt vagy telefonnal lefényképezett szállítói számlákat feltölteni (telefonról a feltöltés sajnos nem lehetséges)

az ügyfél a saját pénzügyi nyilvántartásának programban történő vezetésével „besegít” a könyvelőnek a rögzítésben. (könyvelni/helyretenni a berögzített adatokat továbbra is a könyvelő fog)

a programot folyamatosan frissítik, így megvalósul a folyamatos jogszabálykövetés

a frissítés mellett a fejlesztés is megvalósul, hiszen a könyvelők, ügyfelek visszajelzései alapján (igaz idővel) igyekeznek felhasználó-barátiabbá tenni

a bérszámfejtő modul kifejlesztése folyamatban van, ezáltal a létszám adatok felvitele is, valamint a bérszámfejtés „felhő” alapú lesz.

A programot bármelyik internettel rendelkező számítógépről el lehet érni (ennek technikai feltétele a programot indító kliens program telepítése), melynek köszönhetően akár nyaralás közben is ráláthat a könyvelésre, ellenőrizheti a könyvelő által elvégzett munkát.

A vevő és szállító számlák feltöltésével lehetőség van akár a naprakész könyvelésre is, mely a mai kis-és középvállalkozásokra abszolút nem jellemző.

Nemcsak Ön, hanem a könyvelő is eléri, akár otthonról is a programot, így például az én esetemben ha a fiam megbetegszik is, a könyvelést el tudom végezni.

A fentieknek köszönhetően a könyvelés számunkra gyorsabbá, kevésbé időigényessé válik, Lehetőségünk van könyvelési díjat csökkenteni.

Az ügyfél általi hozzáférés nettó 9600 ft/hó, melyet a könyvelési díjból elengedünk, nettó 35000 ft könyvelési díj felett, feltéve, ha nem a hagyományos könyvelőirodai megoldást választja

Színek